2010. november 2., kedd

Úszólecke

Az elmúlt hétvégét Tápiószentmártonban töltöttem. Kb. harmincad-magammal. Kisebb testvér-hétvége volt. Témánk, mottónk ez volt: "Ússz az árral szemben!" Hogyan tudunk a világban tanúságot tenni hitünk mellett? Miként tudjuk megvallani, aszerint cselekedni? A hétvége igéje pedig ez volt: "A világosság világít a sötétben, de a sötétség nem fogta föl." (Jn 1,5)
Nagyon furcsa volt a hétvége, mert 1. több volt a fiú, mint a lány, éspedig ez fordítva szokott lenni általában, 2. én voltam az egyik legidősebb kt (a majd' 22 évemmel). De klassz volt, hogy ennyien lent voltunk. :) Úgy érzem, jobban összekovácsolódtunk.

Az egyik vasárnapi tanúságtevő szájából elhangzott egy olyan mondat, hogy mi, keresztények, kreatív kisebbség vagyunk. És ez teljesen igaz. Tetszik. Még azt is mondta, hogy mi halmozottan előnyös helyzetben vagyunk. Ismerjük fel, örüljünk neki, hiszen Jézus Krisztus megváltott minket, ne keseregjünk már!

Jól éreztem magamat a hétvégén, ám az utolsó negyed óra tette fel az i-re a pontot. Sűrű negyed óra volt. Megtapasztaltam ismét Isten gondoskodó szeretetét, hatalmát, a benne való emberi bizalom, hit erejét. Azt, hogy milyen az, ha a barátnőddel együtt sírsz, mert ő örül, és mert ő fürdik az Atya szeretetében, és vele együtt te is.

1 megjegyzés:

  1. Na, most irigykedem! :-)És örülök egyben! :-)
    Olyan jó, hogy TE vagy! :-)

    VálaszTörlés