Mennyire jó lenne, ha az emberek tisztelnék annyira egymást, hogy nem röhögik ki a másikat, nem súgnak össze a háta mögött, ha fény derül annak valamely érzésére. Nem feltétlen szerelemre, rózsaszínságra gondolok, hanem egyáltalán bármilyen érzésre: félelem, harag, öröm, bánat, stb.
Tök jó lenne, ha mernénk vállalni magunkat mindenestől, az érzéseinket is, és nem szégyellnénk bevallani azokat, nem taktikáznánk, nem kerülgetnénk a forró kását, nem félnénk attól, hogy leégünk, stb. Fogadjuk el, hogy hozzánk tartoznak, a részünk (ha akarjuk, ha nem), nem tudunk vele mit kezdeni! Ugyanígy fogadjuk el másokban is! Ahogy mi sem, ők sem tudják irányítani az érzéseiket.
Ezért ne vessünk meg, ne röhögjünk ki, ne szidjunk meg senkit, stb. miattuk!
Ha bátrak lennénk, és ki mernénk fejezni azt, ami bennünk van, sok bonyodalomtól kímélnénk meg magunkat, minden sokkal egyszerűbb lenne. Én meg fogom próbálni. Te is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése