Az utolsó két balhés bejegyzésem kapcsán... Az egészben az az érdekes, és a legnehezebb, hogy a krisztusi magatartás az lenne, ha szelíden, Istennek ajánlva tűrnénk, szeretetből, később nem az orruk alá dörgölve. Ám mivel valóban emberek vagyunk, roppant tökéletlenek vagyunk, ezért ez nem megy. És ennek folytán viszont meg kell beszélni a dolgokat. De mikor? Apránként? Vagy aludjunk rá egyet, hogy higgadtan menjünk oda beszélni? Addigra elsikkad, vagy nem lesz alkalmas időpont rá. Vagy esetleg ne beszéljünk róla, hátha véletlenül sikerül kiimádkozni, hogy némelyik bajunkon tényleg krisztusian át tudjunk lendülni? Vagy szépen felépítve kell megbeszélni, mindent, ami felgyülemlett?
Kellene az emberhez egy útmutató.
Nagyon nehéz az Atyára bízni magunkat. Hiába érzem azt, hogy mennyire harmonikus Vele a kapcsolatom, mégsem tudom teljesen rábízni magam.
Istenem! Szeretlek, de dinnye vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése