Csodálatos

Uram, te megvizsgáltál
és ismersz engem,
tudod, ha leülök és ha fölkelek.
Messziről ismered gondolataimat,
szemmel tartod akár járok-kelek,
akár pihenek.
Előre ismered minden utamat.
Még nyelvemen sincs a szó,
és te már érted egészen, Uram.
Minden oldalról körülveszel engem,
és fölöttem tartod kezedet.
Oly nagy, oly csodálatos nekem
ez a tudás:
ésszel föl sem érhetem!
Hová mehetnék lelked elől,
hová bújhatnék színed elől?
Ha fölmennék az ég magasába,
te ott vagy,
ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.
Ha felölteném a hajnal szárnyát,
s a tenger szélső határára szöknék,
ott is a te kezed vezetne,
és jobbod tartana engem.
Mondhatnám:
"Borítson be a sötétség,
s váljon éjszakává köröttem a fény",
de neked nem sötét a sötétség,
s az éj mint a nappal,
oly világos előtted.
Fény és sötétség közt neked nincs
különbség.
Hiszen te formáltad bensőm,
s anyám méhében te szőtted a testem.
Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál,
és tudom jól, milyen csodálatos
minden műved!
Létem nem volt titokban előtted,
amikor a föld ölén rejtve formálódtam.
Még alakot sem nyertek tagjaim
és szemed már látott engem.
Könyvedben már minden
fel volt jegyezve rólam:
napjaim már eltervezted,
mielőtt egy is eltelt volna belőlük.
Milyen tiszteletreméltók előttem
gondolataid, Istenem,
milyen hatalmas a számuk!
Megszámlálnám őket,
de számosabbak a homokszemeknél,
s ha végükre is érnék,
még mindig csak nálad tartanék.


139. zsoltár