Ha szabad, akkor megmaradnék az idézeteknél. A testvérednek:
"Azon az utolsó vasárnapon, egy héttel az érettségi előtt, Sándor bácsi különösen komoly volt, szinte hallgatag. Egész úton az erdőig egy szót se szólt, csak Ada néni csevegett néha, amikor egy virágot meglátott, vagy egy madarat. Június vége volt, énekeltek a pacsirták, harmat csillogott az útszéli füveken. Az erdőbe érve az öregúr megállt az út fordulójánál, mint rendesen. Levette fejéről az öreg kalapot, s két kezét összekulcsolta. - Imádkozzunk - mondta halkan, mint annyi esztendőn keresztül minden vasárnapi kiránduláskor. Meghajoltak a fejek, s a csönd egy pillanatra rájok nehezedett. Aztán Sándor bácsi mély dörgő hangja megszólalt, talán először életében ebből az alkalomból. - Uram Isten, ki gyönyörűségünkre ezt a szép világot megteremtetted, ki hegyeket és erdőket adtál nekünk, hogy lelkünket megpihentessük és megtisztithassuk általuk, ezen a napon egy fiatalembert inditunk útra feléd, kinek, ime, ez az utolsó vasárjapja vélünk. A velünk töltött évei során igyekeztem fölszerelni őt mindazzal, amire azon a nagy kiránduláson, amit életnek nevezünk, szüksége lehet. Rendre, tisztességre és becsületre tanitottam, s a te világod szépségeinek szeretetére. S most, hogy elmegy, arra kérünk, Uram Isten, hogy légy vele továbbra is, vezesd a jó ösvényeken, a tiszta örömök hegyein és völgyein keresztük, hogy boldog és elégedett ember lehessen, alkotó ember, tiszta és igaz ember, a Te örömödre, Uram. Bárhová sodorja is a sors, adj neki, Uram, valahol egy darabka erdőt, mint ahogy nekem is adtál, ahol fáradságát kipihenhesse, lelkét megtisztithassa s közelségedet megérezhesse és megőrizhesse. Ámen. Ada néni arcán alápergett egy könnycsepp. A fákon gerle búgott, s valahol messze sárgarigó füttye borzolta meg pajkosan a csöndet. A kis erdei vendéglőből odahallatszott a cselédlány bánatos éneke." (Kard és kasza)
Ha szabad, akkor megmaradnék az idézeteknél.
VálaszTörlésA testvérednek:
"Azon az utolsó vasárnapon, egy héttel az érettségi előtt, Sándor bácsi különösen komoly volt, szinte hallgatag. Egész úton az erdőig egy szót se szólt, csak Ada néni csevegett néha, amikor egy virágot meglátott, vagy egy madarat. Június vége volt, énekeltek a pacsirták, harmat csillogott az útszéli füveken. Az erdőbe érve az öregúr megállt az út fordulójánál, mint rendesen. Levette fejéről az öreg kalapot, s két kezét összekulcsolta.
- Imádkozzunk - mondta halkan, mint annyi esztendőn keresztül minden vasárnapi kiránduláskor.
Meghajoltak a fejek, s a csönd egy pillanatra rájok nehezedett. Aztán Sándor bácsi mély dörgő hangja megszólalt, talán először életében ebből az alkalomból.
- Uram Isten, ki gyönyörűségünkre ezt a szép világot megteremtetted, ki hegyeket és erdőket adtál nekünk, hogy lelkünket megpihentessük és megtisztithassuk általuk, ezen a napon egy fiatalembert inditunk útra feléd, kinek, ime, ez az utolsó vasárjapja vélünk. A velünk töltött évei során igyekeztem fölszerelni őt mindazzal, amire azon a nagy kiránduláson, amit életnek nevezünk, szüksége lehet. Rendre, tisztességre és becsületre tanitottam, s a te világod szépségeinek szeretetére. S most, hogy elmegy, arra kérünk, Uram Isten, hogy légy vele továbbra is, vezesd a jó ösvényeken, a tiszta örömök hegyein és völgyein keresztük, hogy boldog és elégedett ember lehessen, alkotó ember, tiszta és igaz ember, a Te örömödre, Uram. Bárhová sodorja is a sors, adj neki, Uram, valahol egy darabka erdőt, mint ahogy nekem is adtál, ahol fáradságát kipihenhesse, lelkét megtisztithassa s közelségedet megérezhesse és megőrizhesse. Ámen.
Ada néni arcán alápergett egy könnycsepp. A fákon gerle búgott, s valahol messze sárgarigó füttye borzolta meg pajkosan a csöndet. A kis erdei vendéglőből odahallatszott a cselédlány bánatos éneke." (Kard és kasza)
tr