Pilács

Tegnap ugye óriási vihar volt este. De akkora nagy, hogy a nappalink ablakát aljától a tetejéig beverte a víz. Aki járt már nálunk, tudja, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy a tetejéig beverjen az eső... Hát most sikerült neki... Nade nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy Cilával egyedül voltam itthon. Amikor már elég rendesen villámlott, csattogott körülöttünk az ég, kihuzigáltam dolgokat, csináltam egy szenyát, meggyújtottam négy mécsest, és lestem a villámokat. De azzal a négy mécsessel olyan félhomályt csináltam, hogy csak na. Elég hangulatos volt. Még hangulatosabb lett volna, ha... :D Na mindegy. Azon gondolkoztam, hogy vajon eleink mennyi gyertyát, mécsest, olajlámpást használhattak... Kipróbálnám... 

Egyszer olvastam egy Pados Gyula, operatőrrel készült interjúban, hogy meggyújtott vagy 800 gyertyát egy forgatáson, és még úgy sem volt elég fénye, hogy a filmekben látható hangulatot adhassa vissza... Ő fényképezte A hercegnő című filmet. Ez egy dráma, méghozzá olyan, hogy itt változott meg a Keira Knightley-ról alkotott negatív képem... Jó film.

No, megint elkalandoztam. Szóval néha azon gondolkodom, hogy tök szívesen visszamennék eleink korába. Akár oda is, ahol még nem volt villany. Azért is mennék vissza, mert nem csak a ruhák nagyon klasszak, hanem mert szerintem akkor sokkal boldogabbak voltak az emberek. Sokkal többet törődtek, foglalkoztak egymással, ott tényleg voltak személyes találkozások. Méghozzá milyen nagyok lehettek... Azta... Persze, most, a mi korunkban is vannak baromi mély beszélgetések, de sajna elég ritkán. Vagyis ez attól függ, hogy mennyire akarsz megnyílni a másik előtt. De már eléggé belénk ült a feltárulkozástól való félelem. :( Pedig nagyon jó dolog a megnyílás. És a tartalmas beszélgetés. És persze az sem egy rossz dolog, hogy szerintem akkor egyszerűbben gondolkoztak az emberek. Nem bonyolították túl a dolgokat. Na, ez pedig különösen vonzó számomra...